Kovács Károly
Az univerzum döccenése
A simogató zene, a bódító színek, illatok fürdették azokat, akik már átlibegtek Péter rafinált ajtaján. A kaput csupán résnyire szokta kinyitni, mert az érkezők akár a kulcslyukon is átsuhanhattak, ha jóságukkal kiérdemelték az öröklétet. A bűnösök mindig koloncot vonszoltak magukkal, amit már messziről kiszúrt valamelyik ördögfióka, és mire ideért a kapu elé, Lucifer már el is kapta a kapóhálójával, és ha nagy volt a kolonc rajta, azonnal bele is vágta egy kondérba.
Még sohasem fordult elő, hogy bármilyen félreértés lett volna a bebocsátásokkal. Jöttek a lelkek, suhantak a fényes alagúton, majd megdicsőülve mosolyogtak, amikor átsuhantak a kulcslyukon. De most…! A háború volt az oka mindennek. Ez a zavarodottság is csak azért alakulhatott ki, mert Lucifer nem tudta elég gyorsan elkapkodni a rossz lelkeket, annyian jöttek. Egymás koloncába akadt a lánc, aminek a végén a fadarab volt keresztbe kötve, és ez okozta a bajt. A segédördög kapóhálóján akkora lyuk keletkezett, hogy hirtelen átfértek rajta a rosszak. Szegény kergette őket a kapóháló rudjával, hátha beterelheti így a kondérok közé valamennyit, de csak a káoszt növelte minden kőrrel. Péter látta, mostanában úgysem jön hozzá újabb betérő, gyorsan meg akarta zsírozni a kapu forgóit, mert nem rozsdásodhatnak azok be egészen az idők végezetéig. Igen, akkor hirtelen ki kell, hogy tárja őket, és ezen keresztül özönlenek majd vissza a régi testükbe a most itt hozsannázó kedves lelkek.
Lucifernek jó volt a szeme, azonnal kiszúrta még futtában is, hogy egyik üldözöttjéről leesett a kolonc, és az besurrant a mennybe Péter háta mögött. Ez nagyon felbőszítette, mérgében kidöntött egy óriási üstöt, amiben bitumen fortyogott. Leragadt az üvöltöző társaság azonnal, és ő hirtelen utána nyúlt a szökevénynek. Simán elkapta volna, de Péter annyira dörzsölt volt, hogy rajta még egy segédördög sem foghatott ki. A nála lévő zsírosbödönt egyetlen mozdulattal húzta Luciferre, majd a farkánál fogva megpörgette a feje felett, és a rossz lelkek röhögésétől kísérve átdobta a pokolba.
– Mi volt ez? – hallatszott egy dörgedelmes hang, aminek a rezonanciája átfutott a mennyek végtelenjén.
– Édes Jóuram, az ördög betette a lábát a mennyek kapuján. Alig tudtam visszaverni a támadását. Legalább egy franciakulcs lett volna nálam, hogy jól odacsaphattam volna, de így csak a…
– Csend! – torkolta le a mindenható Pétert. – Mi volt ez a szemtelen kísérlet te puruttya lélek? – szögezte kérdését a segédördögnek.
– Nézd uram, nézd! Ott, az a kifehérített lélek nem is fehér valójában, csak nekidörzsölődött a fényalagút falának, attól olyan világos. Kezei véresek voltak már akkor, amikor állt fent az emelvényen, a szájából pedig frecsegett a hazugság.
– Nem igaz Uram! Te is tudod, ez mindig mellébeszél. Abban a szégyenletes esetben is, ami még mindjárt az ősrobbanás után történt, szinte ugyanez volt. Ettől minden kitelik ennek semmi sem drága. Vagy az a másik eset nem túl régen.
– Mire gondolsz Péter fiam, hozzám nem jutott el annak a híre.
– Szinte ugyanígy történt minden. Éppen ilyen tumultus volt akkor is. Valami nagy boldogság öntötte el a földet vagy mi is… Azt hiszem, amikor amnesztiát hirdettél a paráználkodóknak. Igen! Akkor, persze.
– Kicsit gyorsabban mondd fiam, látod, amott kihűlt a bitumen, és azok a rossz lelkek trágár nótákat kezdtek énekelni örömükben.
– Mit játszod itt a fajintos csávót Péterkém? – tört ki Luciferből, mert ő is hallotta onnan túlról az üstök mellől a dal, hogy „Fölmászott a pap az ágyra twist…” – Nem is volt akkor semmi vita. Jött a nagyságosasszony velem az első intésemre.
– Mikor volt az már, te szomszédok legrosszabbika? – Péternek kezdett vörösödni az arca, bár próbált nyugalmat erőltetni magára. – Csupán egy kis lángolásra küldtem, mert gyanús volt. A tisztítótűz egy villanás, és kész, már jöhet is hozzám.
– Mit csináljak vele? Jól érzi itt magát, és kész. Ilyen guszta nőszemély ritkán keveredik hozzánk, örülünk, hogy itt van, és slussz! – jött a válasz.
– De hát agyonégetitek oktalanul – nézett Péter először Liciferre, aztán az Úrra.
– Ugyan kérlek! Nem érte azt láng még egy pillanatra sem, ott lakik nálunk.
– Mit beszélsz, te átkok átka! Évezredek óta nem tudtátok az ügyét lezárni?
– Mondom, hogy jól érzi ott magát. Holdtöltétől holdtöltéig nálam alszik, aztán meg Belzebubnál. Hidd el, isteni, ha meleg ágyba bújhat megpihenni a magamfajta. – Az „isteni” szónál kicsit behúzta nyakát az ördög, hátha az úr odacsördít, majd felröhögött.
Az Úrnak elege lett a mellébeszélésekből, haragosan lövellt egy villámot a bitumenbe rekedt rossz lelkek közé. – Ezzel foglalkozzatok, aki most itt remeg a mennyek kapuja mögött!
– Az enyém ő Nagyúr, hisz rajta volt a bűn kolonca!
– Az enyém, Jóuram, hisz nem volt rajta bűn kolonca. Szeplőtelen volt ő…
– Velem ne szórakozzatok – Fújt egy nagy levegőt az Úr, amitől villámok százai sisteregtek. Még jó, hogy a legfélelmetesebb szikra megpattant a frissen zsírozott kapu sarokvasán, így nem találta el Pétert. Szegény kapuőr így is hanyatt esett a zsírosbödönön, amit a segédördög előbb odavágott mögé. – Azonnal távozzon ez a gyatra lélek, menjen vissza a földi forgatagba, és bizonyítson! – folytatta még a dörgedelmes hang, majd lassan feloldódtak az összetűzés görcsei.
Az ördög segítséget hívott, hogy felmelegítsék újra a kondérokat, amiknek peremén a rossz lelkek üldögéltek, és énekelték a trágár nótákat.
Péter tett vett a kapu környékén, és csak úgy maga elé mormogta már vagy tizedszer, hogy „Pedig de jó lett volna, de jó lett volna, de jó…”.
– Mi lett volna olyan jó kedves fiam? – nyúlt ki a dallamokban feloldódott ködből az Úr keze, és megsimogatta Péter fejét.
– Uram, tele a mennyek országa pápákkal szentekkel, mindenféle jólélekkel, de ez lett volna az első politikus.
Az úr felhúzta szemöldökét – az univerzum struktúrája hirtelen átrendeződött – majd a dörgedelmes hangnak egy selymes, lelket simogató változatával szólt.
– Igazad lehet gyermekem, igazad – majd a lelkek mélyéig hatolt a hang. – Lecserélem őket jóra, lecserélem őket jóra. Lecserélem mindet.
*
Elült a vihar. A járda szélén térdelő orvos felegyenesedett. A körötte álló emberek feléje fordultak, de az egyik kezük továbbra is a belső zsebben szorította a pisztolyt.
– Újra van légzése a miniszter úrnak. – Mosolyogni akart a doki, de azok csak rezzenéstelen arccal újra a tisztes távolságba terelt bámészkodókat figyelték.
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. Kasza Tamás: Lezárási Technikák ► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ. lezarasitechnikak.hupont.hu ► www.lampaalkatreszek.hu lampaalkatreszek.hupont.hu 3. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 4. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését. ► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz. lezaras.hupont.hu ► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR! lavado.hupont.hu 6. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól ► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért! lazarasiutmutato.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu ► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz csajszik-oldala-love-it.hupont.hu ► "Ágyúval verébre?!" reflexiok.hupont.hu ► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával? glutenmentesreceptek.hupont.hu 7. Eladópont ► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu eladopont.hupont.hu 8. Autómentő tréler bérlés Budapest ► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal! trelerberles.hupont.hu ► Író - szerkesztő: Kubik György hacstortenete.hupont.hu 10. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 11. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző ► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta. botijank.hupont.hu ► Bronzkefe,szénkefe Tel.:+36 30 4941848 levélcím: 53gyula19@freemail.hu bronz-szenkefe.hupont.hu 13. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu 14. GYÓGYITÓ NÖVÉNYEK, HOLISZTIKUS GYÓGYMÓDOK ► Fűben -Fában orvosság,természetes C vitaminok, az ANYATERMÉSZET által felkínált lehetőségek,gyógymódok és természetes terápiák gyogyitonovenyek.hupont.hu 15. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ ► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR ! gard.hupont.hu 16. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu 17. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON... ► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!! ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu 18. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu 19. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON... ► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron.. maticar-alkatreszek.hupont.hu ► Vízvezeték szerelés, Fűtésszerelés és Csatorna bekötés. Garancia! 21 év szakmai tapasztalat! Precíz, megbízható munkavégzés! Korrekt árak! Hétvégén és ünnepnap is hívhat! telefonszám: 06-70-944-14-01 e-mail: vizvezetekszerviz@gmail.com vizvezetekszerviz.hupont.hu 21. Érd info ► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek. erd.hupont.hu 22. BOWDENEK kézifék,kuplung,váltó - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon... ► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW kézifékbowden, gázbowden, váltóbowden, kuplungbowden kezifek-valto-bowdenek.hupont.hu 23. VITÉZTELEP ► Az I. Világháborús aktív és veterán vitéz-katonacsaládok, illetve Szeged-Halas-Szabadka városok földjeiről érkező szorgalmas emberek lakhelye. 1927-től 1948-ig Kelebia-Vitéztelep, 1949-től felszámolták, a környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep. viteztelep.hupont.hu 24. Éder-Ház Kft ► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra. ederhazkft.hupont.hu 25. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés. ► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit? harisnya.hupont.hu 26. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA japanautoalkatresz.hupont.hu 27. Lindyke oldala ► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road lyndy.hupont.hu 28. Varázskezek ► egy kis segítség lelkes pedagógusoknak, kreatív anyukáknak, szorgos háziasszonyoknak varazskezek.hupont.hu 29. VICTORY DEKOR ► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem. victorydekor.hupont.hu 30. Egészség, elégedettség ,aktív élet! ► Haás Mihályné honlapja elet-vitel.hupont.hu 31. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD ► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963 jogimegoldasok.hupont.hu 32. Nincs itt mese győzni fog a PVSE! PVSE Bácsalmás Serdülő csapata ► Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és a vereség is meg van bocsátva! pvse-serdulo.hupont.hu 33. HOKÉV horgászbotok és egyebek... ► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása hokevhorgaszbotok.hupont.hu 34. NAPCSILLAG ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. napcsillag.hupont.hu 35. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon.... ► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron.. francia-auto-alkatreszek.hupont.hu 36. Vályogház felújítás.06703842651 Vályog, vert, rakott falu ház felújìtàs ► Vályogház, tégla, vegyes, sár falu ház felújítás , valyoghazfelujitas.hupont.hu 37. Ez az oldal a 10-25 év körül lányoknak van!!!remélem tetszeni fog!:) ► lányok most van itt az idő h valaki jó oldalt csináljon és sikerült remélem tetszik:):):):) tinilanyoklapja.hupont.hu 38. Szélvédő javítás Győr Puskás Tivadar u. 19. ► Szélvédő javítás Győr, szélvédőcsere Győr akár azonnal, hétvégén is, +36 70 602 6000. Kőfelverődés javítás, repedt szélvédő javítás. szelvedojavitasgyor.hupont.hu 39. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK! ► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT! meregtelenites.hupont.hu 40. KAJO ► Fincsiségek kajo.hupont.hu 41. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499 ► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben. fabrikettpestmegye.hupont.hu 42. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT ► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád ahazanemeladomozgalom.hupont.hu ► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :) csakhiressegek.hupont.hu 44. JÓSKUCKÓ Az Én világom,~My dreams, my life, my thing.. ► HA AZ EGYEDÜLI IMA AMIT ELMONANÁL EGÉSZ ÉLETEDBEN ,ÍGY HANGZANA "KÖSZÖNÖM"MÁR AZ IS ELÉG LENNE..... (Meister Eckhart) csillagporok.hupont.hu 45. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK ► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva. rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu 46. TISZAVASVÁRI GÉPKÖLCSÖNZÉS, ÉVI-KER MŰSZAKI IPARCIKK KERESKEDÉS ► gépkölcsönzés,ipari szerelvények,hegesztés,rozsdamentes acél,kölcsönzés,épületgépészet,kertrendezés,fürdőszoba evi-ker.hupont.hu 47. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton ► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz digimatekalso.hupont.hu 48. Korcsolyaoktatás. Művészi görkorcsolya oktatás, elsőként az országban ► GÖRKORCSOLYA, KORCSOLYAOKTATÁS - MÛKORCSOLYA OKTATÁS - MŰVÉSZI GÖRKORCSOLYA OKTATÁS, MŰKORCSOLYA EDZÉS - JÉGPÁLYA - EDZŐTÁBOR gorkorcsolya.hupont.hu ► Nyulak, macskák, kutyák,háziállatok, nyúltartás és tenyésztés haziallat.hupont.hu 50. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron.. turbocso-intercoolercso.hupont.hu 51. TEMATIKUS HITTAN ► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére. tematikushittan.hupont.hu 52. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda ► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal albaregalis.hupont.hu 53. http://naruto-shippuuden.hupont.hu ► ezen az oldalon nagyon sok minden megtalálható a NARUTOROL és remélem sokan jöttök mert télleg jó oldal. naruto-shippuuden.hupont.hu 54. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145 ► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása csovill.hupont.hu ► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823 utazasitanacsado.hupont.hu 56. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest ► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés. gipszkartonszerelese.hupont.hu ► csaták kudarcok vilámháboru a világ leggyorsabb katonai terve fegyverek harckocsik tankok stb. csata.hupont.hu ► Genealógiai tanulmányok és adattár genealogiakolthay.hupont.hu 59. One Direction Történetek 3. ► És itt a harmadik történet :) remélem tetszeni fog one-direction-tortenetekh.hupont.hu 60. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. mosogepszerviz.hupont.hu 61. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA ► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu rkplebania.hupont.hu 62. ♥ Disney Stars ♥ ► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:) alldisney.hupont.hu 63. Pláza mániások ► A plázások mi vagyunk. Kérdezz minket a divatról, stb... plazasok.hupont.hu 64. ŐSI GYÓGYMÓDOK ► hagyományok az egészség megőrzésében a természettel harmóniában, mitológiai utalások, javas-aranyasszony praktikái, háziszerek javasasszony.hupont.hu 65. Angyali menedék ► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek archangelgabriel.hupont.hu 66. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-) ► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni! biblikusrejtvenyek.hupont.hu 67. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN ► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu 68. Naturcolor közelebb hoz az Egészségesebb környezethez. ► Álláskereső Ausztriában, Absolulte Live,Power Fruit, Akció, Bio, Ezüst, Festék, Háztartási, Hobby, jobsuche, jobanzeigen,Wohnung suche, lakk, Stellenangebot, web shop, Réz, Tanácsadás multimix.hupont.hu 69. Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!! ► Itt tudsz meg minden olyan témát ahol eddig nem is játtál vagy tudtál képekkel sztaroktitkok.hupont.hu ► "Számoljon és spóroljon, szobánként akár 30.000- 40.000 Ft-ot is Nálunk! Szépítse fillérekből lakását, hogy lakásból otthont teremtsen!" Ha Ön elégedett mi is azok vagyunk! AKCIÓ!!Tekintse meg Májusi Júniusi akcióinkat!-5%,-10%,-20%,-50%! kummertapeta-festek.hupont.hu 71. Szántó/Zalaszántó hely,- és a Szekér família családtörténetének kutatása ► A helytörténet a múltról beszél, de a jelenhez szól. Térj vissza oda, ahol megdobban a szíved és megtalálod lelked otthonát. zalaszantoiszeker.hupont.hu ► ez az oldi a legjobb lovas oldal, itt mindent megtalálsz amit keresel!!!!!!!!!!!!!! ismertetok.hupont.hu 73. Weboldal eladó ► Csapjatok le még MA erre a ritka ajánlatra! A jatekman.hupont.hu eladásra került. Részleteket lejjebb olvashatjátok! jatekman.hupont.hu 74. Gyógynövények, gyógyhatásai ► Minden, amit tudni érdemes a jótékony hatású gyógynövényekről, melyeket az emberiség évezredek óta ismer és alkalmaz! gyogynovenyekgyogyhatasai.hupont.hu ► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310 melikozmetika.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!